Polcz Alaine (1922-2007) erdélyi születésű, sok-sok szenvedést kiállt női személyiség, autentikus valaki volt - a 20. századi magyar nőalakok egyik prominense, aki a gyermeklélektanban és a halállal, a haldoklással összefüggő pszichológiában mély nyomokat hagyott. 
Azok a tragikus tapasztalatok, amelyeket fiatalasszonyként a második világháborúban szerzett (és amelyeket az "Asszony a fronton" című, sok-sok nyelvre lefordított könyvében örökített meg), valamint az a több évtizedes házasság, amelyet Mészöly Miklós, a neves író oldalán végigélt, meghatározóak lettek személyisége alakulásában. Több jeles szakkönyvet is publikált (gyermek)lélektani témakörökben, hogy aztán, élete utolsó évtizedeiben - különösen párja halálát követően - maga is íróvá érlelődjön. Megkapó, az asszonyi-női élet tapasztalatait összefoglaló köteteket publikált.
 
    Sugárzó, megragadóan őszinte személyisége - azok számára, akik ismerték, vagy amikor előadott, a rádióban és televízióban szerepelt - sok-sok embert volt képes megragadni.

    Még egészen fiatalon, amikor egy igen szegényes körülmények között működő pesti gyermek ideggondozó intézmény munkatársaként dolgozott a 60-as években, külföldi példák nyomán kísérletezte, alakította ki az un. "világtesztet", a gyermeklélektani diagnosztika és terápia e sajátos eszközrendszerét. E módszer hátterében nem csak az ő szorosan vett szakmai tudása, de a gyermeki játékosság és a bábozás, a bábjátszás körében szerzett tapasztalatai is ott rejteznek, és amelynek sztenderdizált változatát a gyermekekkel foglalkozó terapeuták ma már széles körben alkalmazzák. Alakjának a személyes emlékekben továbbélő, de írásos műveiben is megörökített, ránk hagyott életmű-hagyatékának körében ez a teszt-együttes - alapvető munka.

   Ami halálukkal megszakadt, más, szellemi dimenzióban, nekrológok, emlékkönyvek és lapszámok kezdték folytatni. A tovább vezető utat munkáik újabb, gondosan szerkesztett, elrendezett kötetei, feljegyzéseik, leveleik kiadásai, a Mészöly Miklósról és Polcz Alaine-ről szóló cikkek, tanulmányok és a hospice tevékenysége jelölik majd. Meg a kultusz, ami a kultúránk, értékőrző emlékezésünk része. Ebben ők maradnak a protagonisták; a mellékszerepekben: irodalmárok, muzeológusok, a lélektan, a lelki egészségügy, a thanatológia szakemberei, és természetesen olvasóik, külön-külön és vegyest.